
A MINI Budapest Motorsnál mutatkozott be a Team Reddy és a SOLUTION Racing közös projektje
A SOLUTION Racing még 2022 év végén kötött stratégiai együttműködést a Team Reddy-vel. Ennek keretein belül idén az országban egyedüliként már három MINI CHALLENGE versenyautóval állnak rajthoz az Országos és a Kelet- Európai (CEZ) bajnokságban, valamint a Szlalom EB-n!
Amikor Berta Benjamin ideje engedi, akkor ő is bepattan a 63-as rajtszámot viselő MINI Cooper S R53-ba…
A 2021-ben alakult TEAM REDDY GARAGE tavaly még csak egy versenyautóval és három pilótával indult a Szlalom Országos Bajnokságban, amelyet a szezon végén két kategóriában is bajnoki címmel zárták. A 2023-as szezonnak már három MINI Cooper S R53 versenyautóval és öt pilótával vágnak neki.
A ’22-es év végén stratégiai együttműködés jött létre a TRG és a SOLUTION RACING között, így vásároltak közösen két gépet, amelyek mind a színvonalas és népes belga MINI szériában indultak. Közülük az egyik bajnoki génekkel bír.
Az autóbemutatóval egybekötött sajtótájékoztatót Nagy Dániel nyitotta meg, aki sorban megszólaltatta a csapat vezetőt és a pilótákat is. Ezen a ponton érkezett el a csapat tagjainak bemutatása:
Lucienne Kachichian (31éves)
A Continental szenior kutató-fejlesztő mérnöke, aki szabadidejében is a sebesség megszállottja. Négykeréken épp annyira otthonosan érzi magát, mint kettőn, ez pedig a tavalyi eredményein is megmutatkozott. Emellett az Országos Szlalom Bajnokság női bajnoka 2022-ben.
Bozó Katalin Krisztina (29 éves)
Bérgokartosként kezdte pályafutását 12 éves korában. Majd 2016-ban került ki Belgiumba, ott szeretett bele az endurance világába. Ötször indult a zolderi 24 órás, kétszer a VW FunCup spa-i 25 órás illetve a 24h of Citroen 2CV versenyeken. Emellett egy Belga pályanapokat szervező cégnél dolgozik, így egy évben többször is megfordul olyan legendás versenypályákon, mint Spa-Francorchamps vagy a Nürburgring-Nordschleife. 2017-ben, 2018-ban és 2019-ben elnyerte a Belga Endurance Bajnokság (Belcar) női bajnoki címét.
Sárosi Anna (21éves)
A TRG egyik alapítója, aki rajong a MINI életérzésért és az autózásért, ő a csapat lelke, ügyeket intéz, szervez, de a mindennapi teendői mellett a versenypályán is jól teljesít.
Berta Benjámin (19 éves)
Magyarország egyik legmagasabban jegyzett formaautós pilótája, aki 2022-ben
négy nemzetközi Forma-3-as szériát is megnyert, illetve a népes – gyakorta 40 indulót felvonultató – Olasz Bajnokság második helyén végzett az F317-es Dallarájával. A Formula.hu Top 50 Magyar Autóversenyzői közönségszavazásán az előkelő 5. helyen végzett, míg a szakmai értékelésben a 16. helyen olvasható a neve.
„Nagyon örülök a Team Reddy-vel közös projektnek. Természetesen továbbra is a Formula 3 a fő csapásirány, de ez a csapat és családias légkör nagyon tetszik. Továbbá a téli kupában való részvétel világossá tette, hogy a formában maradáshoz elengedhetetlen, hogy a holt időszakban is autóba tudjak ülni. Nagyon élvezem a versenyzést ezekkel a kis gokartos és fürge autókkal is.” – Tette hozzá Berta Benjamin.
Sándor Norbert (51 éves)
A Team Reddy Garage egyik alapítója és a csapatvezető. A MINI-k iránti rajongása hosszú évtizedekre nyúlik vissza, jelenleg a Magyar MINI Maffia tulajdonosa és a Országos Szlalom Bajnokság PF4 kategóriájának bajnoka.
„Nagyon hosszú és rögös út vezetett eddig a pontig, de megérte minden perc nehézség, mert így még jobban tudjuk értékelni ezt amikor, végre mindhárom autó összeállt. Hálás vagyok mindenkinek, aki valamilyen formában is segített eljutni idáig. A 2023-as szezonban is több fronton szeretnénk helytállni csapat és egyéni szinten is. Erről később bővebben is beszámolunk majd.
Továbbá ezúton is szeretnék is köszönetet mondani támogatóinknak, a SOLUTION Racingnek, az ENEOS-nak, a Dorkónak, a Red Bull Magyarországnak, a Pólós Havernak, az X-Tra Mediának, az AKOBEZ-nek, a BP Racingnek és a Marco Martely-nek.
Külön köszönet a helyszín biztosításáért a MINI Budapest Motorsnak” – összegzett Sándor Norbert, a csapat tulajdonosa.
Hegedűs Csaba, az autoszlalom.hu részéről hozzátette:
„Hatalmas büszkeséggel tölt el, hogy egy ilyen nívójú csapat is emeli a Magyar Országos Szlalom Bajnokság színvonalát”

