Berta Benjamin egy hajszállal maradt le a dobogóról az M-Ringen

A Magyar Szlalom Országos Bajnokság ötödik fordulóját Monorierdőn, az M-Ringen rendezték.

A Team Reddy Garage négy pilótával és két autóval vágott neki a napnak. Három állandó pilóta mellett ezúttal Hajas Imelda is harcba szállt a stopperrel. Bozó Kata sajnos betegség miatt nem tudott részt venni ezen a fordulón. A versenynap heves esőzéssel vette kezdetét, ez izgalmassá tette az edzéseket. A mért körök viszont már száraz körülmények között és magas páratartalommal vették kezdetüket…

Kachichian Lucienne, a női kategória 1. helyezettje:

„Nehezen indult a 99. autoszlalom.hu kupán a napunk, mert a pályabejárás közben hatalmas eső érte el a térséget. Az özönvíz szerű eső alaposan eláztatta a pályát, így pedig a rendezvény is csak késéssel tudott elkezdődni. A vonalvezetés nagyon tetszett, a szervezők technikás pályát állítottak össze számunkra.

A gyakorló körömet még nedves pályán teljesítettem, így ott óvatosabb tempót lehetett csak diktálni. Mire újra sorra kerültem, egy pocsolyától eltekintve már teljesen felszáradt a pálya, így az első mért körömben sikerült egy jó alapidőt futnom. A második körben igyekeztem figyelni az első kör hibáira, így ezek jobban is sikerültek, de a nagyobb tempó sajnos két verőhibához vezetett, ami miatt mérges voltam magamra. A harmadik körben igyekeztem ismét figyelni azokra a részekre, ahol úgy gondoltam, hogy még időt tudok nyerni, de máshol talán túl óvatos voltam, így nem sikerült faragnom az időmből.

Nagyon örülök, hogy ismét felállhattam a dobogó legfelső fokára, de tovább kell dolgoznom és folytatnom az elkezdett munkát, mert egyre szorosabb a női mezőny.”

Hajas Imelda, a női kategória 4. helyezettje:

„Ez volt életem első, igazi autó(szlalom) versenye. Ebből kiindulva mondhatni nekivágtam az ismeretlennek. Azon kívül, hogy nem olyan régen a Kakucs Ringen, – amit már úgy ismerek mint a tenyeremet, – volt alkalmam két kört menni az autóval, fogalmam sem volt, mire számíthatok egy számomra teljesen ismeretlen terepen. Nemcsak a versenyzés izgalma volt új számomra, hanem maga a nyomvonal is. Az autóversenyzés számomra nem egy szimpla bakancslistás dolog, amire egyszer sor kerül és utána örömmel gondolok vissza rá. Hanem egy olyan, eddig hiányzó eleme az életemnek, amit valahol éreztem, hogy el kell érkeznie, és, tudtam, ha adódik egy lehetőség, akkor azt meg kell ragadnom és nem szabad elengednem.

Ugyan lebetegedtem a versenyre, és érzem, tudom, hogy ennél sokkal több van bennem, mint amit itt megmutattam, boldogsággal tölt el és motivál, hogy nem lett egyetlen hibapontom sem, nem tévesztettem pályát és az állapotomhoz képest a lehető legtöbbet igyekeztem kihozni magamból. Negyedik helyen végeztem a női kategóriában, PF4-ben pedig 9. lettem. Ez csupán a bemelegítő volt számomra, ugyanis már gőzerővel készülök a pár nap múlva kezdődő Szlalom Európa-Bajnokságra, ahol már valóban bizonyítanom kell/fogok!”

Berta Benjamin, a PF4 kategória 4. helyezettje:

„Az egyik szemem sír, a másik viszont nevet, ugyanis egészen kedd délutánig úgy volt, hogy ezen a hétvégén a Szlovákiaringen versenyzek az F3-mal. Végül a szervezők lefújták a kategóriánk versenyét, így részt tudtam venni a szlalomon. Mindig öröm ebben a közegben versenyezni és jó vezetni a MINI-t is. Így nagyon vártam a hétvégét. A nyomvonal ismeretlen volt a legtöbb induló számára, viszont nekem nagyon tetszet, ez, a többi pályához képest gyors és ritmusos helyszín. Én nagyon jól éreztem magam és a csapat is nagyon jól dolgozott amit köszönök is nekik. A PF4 kategóriában egy hajszállal maradtam le a dobogóról, míg az abszolút értékelésben 13. lettem a 71 indulóból.”

Sándor Norbert, a csapat tulajdonosa:

„Versenyzőként nagyon vártam már a Szlalom Országos Bajnokság következő fordulóját az M-ringen, mivel kedvelem ezt a helyszínt. A szervezők nagyon gyors és élvezetes nyomvonalat jelöltek ki. A trükkös időjárási körülmények megnehezítették a gumi választást és a nyomási értékek beállítását. Egy kicsit későn találtam rá a helyes útra de mindent egybevéve pozitívan értékelem a napot!

Csapat vezetőként nagyon elégedett vagyok a többiek teljesítményével mindenki hozta az elvárt magas szintet! Beni összetettben is befért a legjobb 15 be, Imelda alig maradt le a dobogóról élete első versenyén. Lucienne pedig ismét a dobogó legfelső fokán állt a női értékelésben! Sajnos ezúttal Bozó Kata betegség miatt kénytelen volt távol maradni és otthonról követte az eseményeket… Összességében egy nagyon eredményes hétvégét zártunk ami a Szlalom EB főpróbájaként is értékelhető!”

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük